Burgenlandi várak.lap.hu

Amikor kiejtem a számon azt hogy Burgenland, akkor ma már kevesen gondolnak arra, hogy ez a hajdani Őrvidék keleti sávja, ezer évig a Magyar Királyság szerves része volt. Nevének eredeti értelme határőrvidék, azaz gyepű, mely lényegében a történelmi Nyugat-Dunántúlt jelentette. A Trianoni Békeszerződésnek nevezett Békediktátum Ausztriának ítélte a területet.

Egy kicsiny részét, Sopront és nyolc környékbeli falut népszavazásra kértek fel 1921-ben, hogy hova akarnak tartozni, melynek eredményeképpen a lakosság 65%-a Magyarország javára döntött. Ezért is hívják Sopront a leghűségesebb városnak. Ha tükörfordításként tekintjük a nevét, akkor Várvidék, nem véletlen, hiszen a határőr terület miatt sok várat építettek itt nagyjaink.

Teljesség nélkül felsorolnánk, kik éltek itt és építettek: Batthyány, Nádasdy, Erdődy, Almássy, Esterházy, Zichy család. Sikerült közel húsz várról légifotót is készítenünk, melyek egy része szerencsésebben élte át a történelem viharait, mint a jelenlegi határainkon belüli várak. Természetesen nekem is Fraknó vára a legszemrevalóbb, de Léka vára, Lánzsér vára, Szalónak vára és Borostyánkő vára szintén nagyon látványosak. Jól szervezett módon és úton lehet meglátogatni ezeket a magyar királyi várakat. Érdemes megjegyezni, hogy Felső-Őrvidék néven kívül a terület neve Lajtabánság néven is ismert.

Tartalom:
Hírek a témában, Startlap társoldalak, Forchtenstein / Fraknó vára, Burg Lockenhaus / Léka vára, Landsee / Lánzsér vára, Burg Schlaining / Szalónak vára, Burg Bernstein / Borostyánkő vára, Burg Güssing / Németújvár, Várképek, Burgenland könyvek, Castles in Burgenland, Startlapos linkek, Váras újdonságok, Váras cikkek, írások, légifo, Burgenland utazás infok, Várszervezetek Ausztria, Várak még Ausztriában

A burgenlandi várak.lap.hu elérhetősége: http://burgenlandi-varak.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2010-10-25
Linkajánló
 | részletek
Linkajánló: Civertan Bt. - www.civertan.hu Weboldalak népszerûsítése - www.nepszerusites.hu Légifotó - www.legifoto.com Légirégészet -...
2010-10-04
Banner referenciáink
 | részletek
...
2010-10-04
Design.lap.hu
 | részletek
Kevesen tudják, hogy a design szó ami ma oly divatossá vált, tulajdonképpen formatervezést jelent. Így az iparművészet kategóriájába tartozik és a design.lap azért jött létre, hogy a...
»» minden bejegyzés




Kapcsolat
Civertan Grafikai Stúdió
1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3264
E-mail: civertan@civertan.hu
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.