Emléktúra.lap.hu

Gyakorlott túrázók tudják, hogy egy-egy nevezetes személyiséghez kötött emléktúrát a névadó születési helyéhez vagy egyéb említett, írott életpontjához kötve készítenek. Bár olyat is találtam, amikor egy csatának készítettek emléktúrát. Ebből a legdurvább a doni hősöknek állított, melyben a korabeli felszereléssel és fegyverzettel emlékeztek a résztvevők a Don partján harcolt katonaelődökre.

Nemcsak gyalog lehet emléktúrán résztvenni, hanem vannak motorosoknak, bicikliseknek, lovasoknak szervezett emléktúrák is. Az ötletekből kiemelkedik a Közlekedési Múzeum által szervezett Ikarus buszos emléktúra, mellyel az Ikarus busz 60 évéről kívántak megemlékezni. Ez az 50 éves piros Ikarus naponta indult a Közlekedési Múzeum elől, meglátogatva a Vasúttörténeti Parkot, és a Ferihegyi Repülőgép Emlékparkot. Ahogy a budapesti közlekedést ismerem, ez a veterán-nosztalgiabusz túra egy kisebb kalandtúrával felérhetett. Talán a legismertebbek a nevezetes személyekhez kötött emléktúrák, pl. Teleki Pál, Mindszenty József, Batthyány emléktúra. Ha tudtok olyan linket amit elfelejtettem volna feltenni, kérem szóljatok, küldjétek el.

Tartalom:
Biciklis emléktúrák, Egyéb emléktúrák, Fotógalériák, képek emléktúrákról, Híres emberekről elnevezett emléktúrák, Külföldi oldalakon az emléktúráról, Médiaajánlat, Motoros emléktúrák, Startlapos linkek, Szentek nyomában, Szerkesztett oldalaim, Társoldalak, Történelmi helyszínek emléktúrái

Az emléktúra.lap.hu elérhetősége: http://emlektura.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2010-10-25
Linkajánló
 | részletek
Linkajánló: Civertan Bt. - www.civertan.hu Weboldalak népszerûsítése - www.nepszerusites.hu Légifotó - www.legifoto.com Légirégészet -...
2010-10-04
Banner referenciáink
 | részletek
...
2010-10-04
Design.lap.hu
 | részletek
Kevesen tudják, hogy a design szó ami ma oly divatossá vált, tulajdonképpen formatervezést jelent. Így az iparművészet kategóriájába tartozik és a design.lap azért jött létre, hogy a...
»» minden bejegyzés




Kapcsolat
Civertan Grafikai Stúdió
1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3264
E-mail: civertan@civertan.hu
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.