Erődtemplom.lap.hu

A történészek és a régészek egyik részének álláspontja szerint azok a templomok, melyeket körítőfal vesz körbe, és árka, vagy később hozzáépített támpillére van, erődtemplomoknak számítanak. Az egyik alapvető kitétele, hogy a körítőfalon belül álljon az az egyházi épület. Ennek az a folytatása, hogy ha ezen belül kolostorépület áll, akkor az erődített kolostor, ha kisebb nemesi épület, pl. kúria áll, akkor erődített falumagról beszélhetünk, és nem templomvárról. Az is fontos feltétel, hogy az ami a templom köré épült és védműnek számít, az ne legyen része egy másik rendszernek, mondjuk egy vár védművének. Az sem árt, ha ezeknek az építményeknek van képi, rajzi hiteles forrása.

Véleményem szerint is, ha valaha védelmi építménnyel vették körül a templomot, akkor az erődítettnek tekinthető. Persze ez alól kivétel ha a templom melletti temetőt temetőárokkal zárták le, illetve hogy ha kőkerítést építettek, nem pedig védelmet nyújtó falat. Ha keskeny résablakokat találunk a templomon, akkor az utalhat arra, hogy az építtetők a templom védelmére építettek ilyen lőrésszerű nyílásokat. Magyarország mai területén a fent említett példákra az egyik legszebb mintát a szikszói gótikus erődtemplom mutatja. A mai napig jól látható a hejcei erődtemplom XV. Sz-i lőréses fala. A hejcei templomerőd falába épített toronyszerű bástya is azt igazolja, hogy erődtemplomról van szó. Több olyan építmény is van, melyet a lakosság saját önvédelmére erődített meg, ill. vannak olyanok melyeket a katonaság. Így maradtak fenn az utókor számára. Az erodtemplom.lap.hu gyűjteményben elsősorban a hazai, mai határokon belüli, és az erdélyi erődtemplomokat, vártemplomokat gyűjtöttem tematikusan és tájegység szerint össze.

Tartalom:
Hírek a témában, Váras újdonságok, Startlap társoldalak, Erődtemplomok általánosságban, Erődtemplomok Észak-Magyarországon, Tiszántúli erődtemplomok, Dunántúli erődtemplomok, Erődtemplomok határontúl, Várkutatás, váras érdekes oldalak, Startlapos linkek, Határainkon túli erődtemplomok, Épített örökség - irodalom ajánló, Vártemplomok

Az erődtemplom.lap.hu elérhetősége: http://erodtemplom.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



Legfrissebb bejegyzések:
2010-10-25
Linkajánló
 | részletek
Linkajánló: Civertan Bt. - www.civertan.hu Weboldalak népszerûsítése - www.nepszerusites.hu Légifotó - www.legifoto.com Légirégészet -...
2010-10-04
Banner referenciáink
 | részletek
...
2010-10-04
Design.lap.hu
 | részletek
Kevesen tudják, hogy a design szó ami ma oly divatossá vált, tulajdonképpen formatervezést jelent. Így az iparművészet kategóriájába tartozik és a design.lap azért jött létre, hogy a...
»» minden bejegyzés




Kapcsolat
Civertan Grafikai Stúdió
1064 Budapest, Izabella u. 69.
Telefon: 06 1 332 3264
E-mail: civertan@civertan.hu
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.